Vörös koronás daru
A japán daru, más néven mandzsu daru a legnagyobb és legimpozánsabb, valamint az egyik legritkább daru faj. Testhossza elértheti a 150-158 centimétert is, szárnyfesztávolságuk a 2 és fél métert, valamit testsúlyuk a 10 kilogrammot. Tollazatuk nagy része fehér, egyedül nyakukon és fejükön, illetve a szárny alsó részén fekete a tollazat. A szárny belső fekete evező tollai úgy meghosszabbodtak, hogy farok tollaikat is elfedik. Ez igen sokakat megtéveszt, és számos helyen –még állatkertek leírásaiban is -, díszes fekete farok tollazatként emlegetik, valójában azonban a japán darvak farktollai rövidebb, egyenes, fehér színű tollakból állnak. Igen jellegzetes a homlokukon látható élénkvörös "korona", amely valójában egy kopasz bőrfelület (ezen jellegzetessége miatt az angol nyelvterületeken red-crowned crane-nek, vagyis 'vörös koronás darunak' hívják). Lábuk fekete, csőrük olíva zöld.
A mandzsu daru a költöző madarak közé tartozik;
a nyarat és a tavaszt Szibériában, Észak- Kelet Kínában és főleg Mongóliában
tölti, míg az őszi és a téli hónapokat Koreában és Kína keleti részében.
Valamint ezek mellett Japán északi részén, Hokkaido szigetén is jelentős
populáció él.
Folyók mellett és mocsaras területeken élnek és fészkelnek -, amely egyre nehezebb számukra, hisz' az építkezések miatt ezeket a területeket lecsapolják és beépítik. A mocsarakban kutatnak táplálék után, elegánsan és megfontoltan lépkedve vadásznak békákra, nagyobb rovarokra és kisebb rágcsálókra, de ezek mellett magvakat, rügyeket is fogyasztanak.
Költési időszakuk áprilisra és májusra esik. Egy fészekalj általában 2 tojásból áll. Körülbelül 30 nap múltán kelnek ki a fiókák, de igen ritka, hogy mindkét fióka életben marad. Csupán egyikőjük, az erősebb marad életben és éri el a felnőtt kort. A darvak 4 vagy 5 éves korukra érik el az ivarérettséget; ekkor már tollazatuk apróbb különbségei alapján megkülönböztethetőek a hímek és a nőstények –a nőstények torok, nyak és arcrészükön a tollak kissé szürkésebbek, minta hímeknél. A japán darvak monogám élőlélények, egy életre választanak párt maguknak, és közösen, nagy gonddal és odafigyeléssel, költik ki és nevelik fel fiókáikat. A mandzsu daru akár 30 évet is élhet.
A japán daru a kultúrában
A keleti kultúrákban nagy tiszteletnek örvend; a hűség, a jó szerencse és a hosszú élet szimbóluma.
Japán daru ritkasága miatt kevés helyen látható, de Magyarországon a Nyíregyházi állatparkban megtekinthető egy költőpár.
forrás: https://kadoubutsu.wordpress.com/2012/10/04/japan-daru/